Itt van az ősz, itt van újra,
Szar mint mindig énnekem,
Gyülőlettel gondolok arra:
Ma évnyitóra kell mennem.

Beülök a gép elé,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a bejelentkezések
Idegesítő dallamának neszét.

De sebaj, ez a kurva élet,
S ha ez még nem lenne elég,
Segítenek rajtad szeretteid,
Hogy derűsebb legyen a kép.

---

Na ennyit a költészetről. Üzenem a magyartanáromnak - aki még nemtom ki lesz, mert persze idén más lesz, pedig jófej volt - hogy egy 5-öst már be is írhat.

Szóval tehát na akkor, na most izé hát ez van. Túl sok volt már a jóból, megérdemeltem. Ne legyünk már naívak, az élet nem úgy működik, hogy mindig csak a jó. Tulajdonképpen már így is csodálkoztam, hogy hogy van az, hogy most nem történik semmi rossz. Hát most történt. Csalódott tizenéves kisfiú vagyok és ha emós lennék már biztos az intenzíven feküdnék. Egyébként jól vagyok csak annyira, de annyira sajnálom. Mert ez sokkal többet ért volna, mint amennyi volt. Kááááár. Sebaj, sebaj, az élet megy tovább csak még nemtom hogy merre.