Ezt nem lehet kihagyni. Ha netalántán elfelejteném valaha ezt az embert - és nyugodtan mondhatjuk, hogy ezt a korszakot, - maradjon valami nyoma legalább itt szerény kis blogomon.

Gyurcsány Ferenc. Mit éreztek ha ezt a nevet olvassátok? Statisztikailag a túlnyomó többségnek semmiképp sem lett e nevet olvasván jobb kedve. Ez az ember, habár nem csinált semmit, mégis teljesen átforgatta és alapjaiban megváltoztatta a magyar politikai életet. Ebben nem csak ő vett részt, de mindenképp az ő hatására történtek itt a dolgok. Gondoljunk csak arra, hogy voltak-e előtte ilyen méretű és brutalitású utcai tüntetések? "Gyur-csány ta-ka-rodj" kiabálás se volt nyílván. De reformnak becézett esztelen kalapálás se. Ha másra nem arra mindenképp rájöttünk kormányzása alatt, hogy itt nagy bajok vannak. Nagy bajok vannak az egészségügyben, oktatásban és felfogtunk talán, hogy változtatásra van szükség. A baj az, hogy csupán annyit sikerült elérni, hogy a reform szó hallattán az embereknek feláll a hátukon a szőr. Talán rájöttünk arra is, hogy nagy baj van akkor amikor az ország nagy többsége szó szerint utálja a kormányfőt és ez ellen nem tehet gyakorlatilag semmit. De rájöhettünk arra is, hogy egy buta népszavazással egy egész - egyébként szintén átgondolatlan - reformot meg lehet buktatni.

A tapasztalatok nyílván személyenként és pártállásonként változóak. De én azt hiszem, hogy a fent felsorolt dolgok minden józan ember fejében felvetődtek. Utálatos időszak volt ez, és szar. Elegem van, és elege van mindenkinek az egészből. A feszültségből, az ellentétekből. Jut eszembe van már nekünk Magyar Gárdánk is. Ilyen se volt. Igaz olyan se, hogy rendőrök vigyenek el valakit egy transzparens miatt.

Beszélhetnék én itt kilométer autópályákról, meg arról is, hogy ezeket milyen drágán építettük és hogy hitelből. Írhatnék az államadósságról, deficitről, IMF-ről, de azt hiszem, hogy az átlagpolgárt nem ezek érdeklik. Akik kint szoktak lenni a Kossuth téren, őket egyiküket sem az államcsődtől való félelem vitte ki az utcára. Hanem ez a közmorál. Ez az egész tudjukmi. Most írjam, hogy Magyarország-feeling? Hogyisne, a szégyen megölne.

Írásom mondanivalója nincs, csak elszámolok itt magamban, magamnak, de egyben azért legyünk biztosak. Még semminek nincs vége. Én a választásokat várom. Előrehozottat akarnék. De nem azért, mert várom a Megváltót. Arra szarok. Csak, hogy fordítsuk már meg a lemezt. Ne ugyanezeket halljam anyázni, cseréljenek helyet. Látni akarom azokat az arcokat védeni saját pártjukat miközben egyértelmű böszmeséget csinálnak, akik eddig szidták a mocskos kommenista liberalista zsidó kormányt. Csakúgy poénból. Én már senkitől se félek. Ennél rosszabb már úgyse jöhet? Vagy mégis? Állok elébe.

Csakhogy azért ne legyen ilyen szomorú a zárszó. Én azt vallom, hogy habár országgyűlési választások csak 4 évente vannak, ez nem azt jelenti, hogy csak ennyi alkalmunk van alakítani jövőnket. Sőt. Legyetek ilyen izék, lokálpatrióták. Áá nem kell annak lenni se. Csak fogjuk fel, hogy nap, mint nap döntéseket hozunk. Amikor egy terméket veszünk meg, amikor eldobjuk a szemetet az utcán, amikor kimegyünk a Kossuth térre, mikor gyereket csinálunk és mindig minden tettünkkel szavazunk. Az ország sorsát nem az a pár balfasz alakítja. Hanem mi, meg még pár millió balfasz velünk együtt (de ezeket a balfaszokat most hagyjuk). Na szóval van remény, és kibírjuk ezt is, csak világosság legyen a fejekben, józan ész, tisztán látás, tenni akarás és egy jó adag humorérzék, hogy ne essünk depresszióba a nagy K betűs életben.

Viszlát Fletó!

Ui: Be fogsz kerülni a történelem könyvekbe, basszameg!